toxikológia az irodalomban...

A toxikológia a mindennapi életünk része. Ez azt hiszem vitathatatlan. A XX. században indult kemizációnak köszönhetően egyre több és több ismeretlen anyaggal kerülünk kapcsolatba, amelyek káros hatással lehetnek a szervezetünkre, környezetünkre. Nézzünk csak körbe egy kicsit az otthonunkban, a munkahelyünkön, az utcán... Paracelsus óta azonban tudjuk, hogy minden anyag hatása a dózistól függ. Sok esetben bizonyos mérgek terápiás célokat is szolgálhatnak, vagy általuk módosult tudatállpotba kerülve az önkifejezésnek más dimenziói nyílnak meg. A kutatók mellett képzőművészeket, költőket, írókat is foglakoztatott, megihletett  ezeknek a veszélyes anyagoknak a hatása, sokan közülük tudatosan nyúltak olyan szerekhez, amelyeknek a hatására megláthatták a láthatatlant.

Következzen hát az egyik kedvencem:

Kosztolányi Dezső: Mérgek litániája

Mind szeretem. Titkos zűrzavarban
csendben susognak hozzám, mint a sír.
Oly egyszerűen, gazdagon, ragyogva,
akár a gyémánt, a rubin, s zafír.

Az ópium volt első ideálom,
az álom, az én altató arám,
csak rám lehell és az enyém, mi drága,
enyém lesz Kína, Tibet és Japán.

Lihegve néztem ódon patikában
az atropin megcsillanó levét.
Bús kedvesünk szemébe álmokat lop,
s sötét szeme az éjnél feketébb.

Szeretem a tápláló s gyilkos arzént,
mert vézna arcunk tőle gömbölyül,
és éltető rózsás lehelletére
az élet és halál leng körül.

Fejfájasztó homályos délutánon
az antipyrin-hez esedezünk.
Egy perc s fejünk a semmibe törpül,
és óriási lesz pici kezünk.

A koffein komoly, nyugodt barátunk,
mélységek kútja, bölcsek itala.
A veronál vén gyermekek dadája,
a morfium az örök éjszaka.

A nikotin zavart füstfellegében
keleti lázak fátyola remeg.
Az alkohol gyógyítja életünket,
ezt a fekélyes, óriás-sebet.

Hogy integetnek, hívnak és üzennek,
ha bánatoktól bong a beteg éj:
az éjjeliszekrényünkön alusznak,
és hallgatásuk is zokog, zenél.

Simák, szelídek s szörnyű gyilkosok mind,
olyan kicsik és mégis oly nagyok.
Oly mozdulatlanok. S faló ölükben
egy túlvilági lángvihar ragyog.

Mind szeretem. És ők is mind szeretnek.
Komor nevük imába foglalom.
Rettegve, félve rejtem el a titkuk,
mint átkomat és örök bánatom.